Azt hiszem minden álmom teljesült. Nagyon aggódtam, amikor kiderült a végleges útvonal, hogy nem lesz időnk a 2 parton strandolni, mert 4 éve, amikor Colimában jártunk, ott sem mentünk le az óceánhoz.
DE MOST!!! IGEEEEEEEEEEEEEN!
A Csendes-óceán az óceán kérem! Nem is írok semmit. Köszönöm az életnek, hogy belemehettem...

Nos, hol is hagytuk abba?
Tehát a Vodku zenekar történelmi pillanathoz érkezett. Úgy történt ugyanis, hogy Lazaro Cardenasba érkezve egy óra erejéig egyesültünk a Csendes-óceánnal. Hát mit is mondjak? ELKÉPESZTŐ, HATALMAS, GYÖNYÖRŰ és FÉLELMETES! Teljesen a nyílt vízre láttunk rá, sehol egy sziget, vagy bármi. Pálmafa, homokos tengerpart, víz. Ennyi! Olyan sodrása van itt, hogy a térdig érő vízben is alig lehet talpon maradni. A fürdőzés, és uszogatás új értelmet nyert számomra. Leírhatatlan! Meg sem próbálkozom vele...Amúgy Lazaro Cardenas nem egy szép város, sőt, még nem is érdekes. Iparváros, mint Ózd (a négyzeten). Csak ugye ott az óceán. A koncert egy moziban volt, a szomszéd teremben valami Indiana Jones-féle film mehetett. Elég szerény technikán kellett megszólalnunk, de azt hiszem sikerült kihoznunk belőle a maximumot, köszönhető ez Dr. Littmann Tamás professzor úrnak, valamint fáradhatatlan asszisztensének Árpinak. Sokat elárul munkájukról, hogy utána a helyi hangtechnikusok egyenként jöttek oda fényképezkedni velünk!:) Tehát az elején kicsit megijedtünk a körülményektől, de egész jó kis koncertet sikerült összehoznunk. Szarból is lehet várat építeni! Vagy legalábbis elhitetni azt, hogy az igenis egy vár!:))) A koncert után beleszaladtunk még néhány üveg sörbe a szálloda bárjában, jó kis hely volt, és nagyon olcsó. Érdekes mexikóban az árképzés. Négy csillagos szálloda, és az árak...hát, mondjuk az Akácfa söröző szintjén kb....Szeretünk itt lenni.

Másnap, azaz tegnap Uruapánban voltunk. Kedves kisváros, nyugodt hangulat. Az össz érdekessége, hogy van itt egy nemzeti park, ami nagyon szép. No de kérem!!! Nemzeti park!? Mit keres egy nemzeti park a város közepén?! Hát azt, hogy ez egy épített nemzeti park! Nem volt itt semmi, tehát valamit ki kellett találni. Sikerült is. Nagyon szép park, vízesésekkel, hatalmas fákkal (mittomén milyenekkel, nagyokkal...).
A koncert egy szövőgyárban volt...Igen, mi is így néztünk, ahogy ti most. Gondoltuk, hogy biztos valami "céges buli", erősen fogalmazva. Valami "tímbilding" a druszáimnak, a helyi "tejedor"-oknak. De nem. Egy volt szövőgyárról van szó, amit átalakítottak amolyan  kultúrális központtá, mint modnjuk nálunk a Fonót, csak egy kicsit komolyabban...A technikával itt is voltak gondjaink, dehát Mexikóban ez teljesen normális... Jó volt a koncert, én legalábbis élveztem. A közönség is nagyon pozitív volt.

Most pedig buszozunk Ajijic felé, ami Mexikó legnagyobb tavánál, a Chapala tónál található. Remélem lesz időnk fürödni is. Valami amerkikai nyugdíjasoknak kell játszanunk állítólag, akik az otthoni nyugdíjukból nagyon jól eléldegélnek itt. Nem is rossz ötlet. Majd én is elköltözöm nyugdíjas koromban, modjuk....őőőő....hova is?.... talán Bulgáriába? Ott biztos gazdagnak számítanék...Csak kéne már valamit a nyugdíjalapomba (a micsodámba?!) fizetni...

márc. 26.
 

Lassan összefolynak a napok. Ha a Veracruzi strandolásra gondolok, olyan, mintha egy másik évben történt volna. 13 napja vagyunk itt, a 12. szállodában alszunk, és túl vagyunk már vagy 3000 kilométer buszúton. 8 koncertünk volt, 300 felett jár az eladott lemezeink száma, senki sem volt komolyan beteg (legfeljebb az én ugatásom zavaró, de már múlik), és a szervezőkkel is csak egyszer vesztünk össze egy rövid időre. Fürödtünk az egyik tengerben (fogunk a másikban is, sőt a Chapala-tóban is), három szállodában is medencéztünk, és lassan megtanultunk a buszban aludni. Szükség is lesz rá, hiszen ma a koncert után éjjel kettőkor 8-10 órás utazás következik Lázaro cardenas-ba, a Csendes-óceán partjára...

Miközben a guanajuatói Juarez Színházban teltház előtt játszottunk, az egyik taps közben eszembe jutott Gipsz Jakab pesti seggfej, az egyik "menő" hely szervezője, aki annó azt mondta, hogy csak akkor játszhatunk ott, ha garantálunk x fő közönséget. Most így zuhany után pihenten és stresszmentesen jelentem ki: Jakab, dugd fel magadnak a klubodat! 

Szóval minden rendben, a dolgok folynak, ahogy kell.

Csók, Madre!

A magam részéről Zacatecasnál hagytam abba a sztorizást. Szabi írt Guadalajararól és Guanajuatoról, amit viszont én is megtennék, mert nem akármilyen város az. Egyébként Guanajuato állam fővárosa, de ezt minden bizonnyal történelmi jelentősége miatt viseli, nem a méretei miatt. Dimbes-dombos, hegyes-völgyes, utcák mennek alacsony, keskeny alaguatakban, még keresztezik is egymást, fölötte pedig színpompás házak össze-vissza. Meseváros, zsebváros, hazavinném. A Teatro Juarez, ahol játszottunk, hát nehéz ilyet mondanom, de szinte vetekszik az Operával. De mindenképpen színesebb és giccsesebb is, de nem zavaróan. Hatalmas és tarka... Vettem egy órát magamnak   a városban :) aztán ebéd közben meg leszakadt az ég, pici jég is volt, de aztán ahogy jött, úgy ment. Fasza koncertet csináltunk, nagy siker volt. Aztán meg is dícsértek sokan, egy fickó azt mondta, hogy Mexikó az otthonom... Szabival már gondolkodtunk ezen... 20 év múlva kiköltözni Guadalajaraba.
Tegnap nagyon kis rövidet kellett csak utzanunk... JA! És Guadalajaraban új sofőrt kaptunk, mert David, az előző sofőr nem volt elég előző :D, szóval lassú volt és állandóan eltévedt, és még ráadásul többször előfordult, hogy már lelépett a busszal, pedig még nem is voltunk kész a kipakolással. Mindenesetre most Enriquénk van, aki egyrészt kedves,
eddig még nem tévedt el, és nyomja nagyon, mint süket a csengőt... Szórakoztat is, folyamatosan énekel, és tuti hogy marajancsi volt a sofőrködés előtt, mert nagyon szépen teszi és az összes dalt ismeri, amit a különböző éttermekben hallhatunk itt. Szóval a rövid tepatitláni út neki is köszönhető. Hű de jól indult a megérkezés! Kiszálltunk a buszból és mi az ifjak azt sem tudtuk, hova kapkodjuk a fejünket. Felfoghatatlan mennyiségben és minőségben özönlöttek, ÖZÖNÖLTEK a nők mindenfelé. Alvást terveztem még útközben, de hát a kötelesség az kötelesség, irány a város. Egy órácskát legeltünk, aztán beütött a szieszta, 20 perc alatt kiürült a város, mi is kiürültünk velük együtt. A koncert természetesen megint jó volt, apró problémákat nem figyelembe véve. Valami hülye kis kölök feljött a színpadra tenni az agyát, aztán szerencsére hamar leszedték a technikusok. Bazi sokan voltak és a koncert után is maradtak. Szerintem az egész város összegyűlt arra a 2 összenőtt térre, csak túl sok volt a 13-16 éves kis rosszarcú tinikből álló horda, nem voltak szimpatikusak, úgyhogy nem volt nagy sztárkodás a koncert után, azonnal pakolás, meg rohanni kellett vacsizni. Délután még rájöttünk arra, hogy ebben a városkában összesen 100 autó van, csak azok korzóznak fel-alá. Ennek itt Mexikóban nagy hagyománya van. A benzin olcsó, amúgy is nagyon menő dolog a tereket kerülgetni kicicomázott, szar zenétől pulzáló, írdatlan nagy dögökkel. És amúgy is mit csinálnának helyette? Itt nincsenek olyan szeretni való helyek, ahol hajnalig lehet világot megváltani, ahogy ezt mi szoktuk Budapesten. Lehet, hogy ők csinálják jól, nem gondolkodnak túl sokat. A környezetvédelem meg le van szarva.

Na végre sikerült netet találnunk, meg egy kis időt is....

Tehát tegnap Guadalajarában jártunk, és játszottunk. Illetve a Guadalajarával gyakorlatilag egybenőtt Zapopánban. Csodás hely, nagyon szép város, nagyon kedves emberek. És Krisztián! Igazad volt, amit erről a városról mondtál!:) Jó is volt a koncert, szabadtéri, langyos szellővel, nagyon jó technikával )Ilyet még Mexikóban nem láttunk.

Most Guanajuatóban vagyunk. Hát mit is mondjak. Ilyen város nincs még egy a világon. A város dimbes-dombos (2000 méter magasan, völgyben!!!) És a londoni metrórendszer sehol sincs a várost keresztbe-kasul behálózó alagútrendszerhez képest. Itt az autók a város alatt közlekednek. És a színház, ahol játszani fogunk, enyhén szólva pompás. Tessék rákeresni: Teatro Benito Juarez. Amúgy épp ma van Benito születésnapja, ami nemzeti ünnep. Este biztos nagy dajdajozás lesz a városban. Mi is ott leszünk, és koccintunk az egészségetekre.

Nahát, igyekszem, igyekszünk írni, de ti is tegyétek ezt, várjuk a hozzászólásaitokat, megfejtéseiteket a Guanajuato, P-2482 Plaza Benito Juarez 117...:)

Nos! Most buszozunk a változatosság kedvéért, de végre csak keveset, röpke 300 km. Alig várom már, amikor majd
egy debreceni vagy bécsi koncertre megyünk kisbusszal, ami azért gyorsabban tud közlekedni, és az itt
megszokotthoz képest szinte csak rövid kiruccanásnak tűnik majd minden vidéki koncertünk.
Szóval ahogy ígértem, már a buszon megírom az elmúlt 3 napunkat és akkor már csak egy kicsi wifi-t kell találnom valahol.
Ami leginkább jellemezte ezt a pár napot részemről, hogy eléggé eluralkodott rajtunk a munka. A sok utazás meg
kevés alvás kicsit kiölte belőlem a túristát. Monterreyben például, amikor megérkeztünk a már említett 5 csillagos
Hiltonba, ami viszonylag messze volt a városközponttól, a nagyon emberes ebéd után nemhogy a városba nem volt kedvem
bemenni, még a tervezett uszodázás helyett is inkább egy 3 órás fejbecsapós alvást szavazott meg a szervezetem.
Jajj de jól esett! Utána indultunk is az esti koncert helyszínére, ahol meglepően jó körülmények fogadtak minket.
Nagyon gyors és korrekt technikus gárda, akik helyett végre nem nekünk kellett felépíteni az egész színpadot, még helyes
kis fákat is kaptunk Tomi két oldalára. Az egyetlen irritáló jelenség az igazgatónő volt, aki majd szívrohamot
kapott, amikor meglátta, hogy az ő "kis" koncerttermébe dobokat meg hangosítást pakoltak. Rohant is a szervezőinkhez,
hogy már előre jelezze felháborodását a hangerő miatt, arra hivatkozva hogy itt inkább szimfónikus zenekarok játszanak
hangosítás nélkül. Erre én csak annyit mondtam, hogy a világon semmi sem lehet hangosabb, mint egy tisztességes
méretű szimfónikus zenekar, miközben Wagnert, Mahlert vagy Richard Strausst játszanak. Egyik kedvenc darabomról nem
is beszélve, ezúton ajánlom mindnkinek... Gustav Holst: The Planets, na ha a Szaturnusz tételnél nem szakad le a feje
egy Sepultura rajongónak, akkor a Vodku sem hangosabb egy vonósnégyesnél. Végül nem hisztizett csak kicsit, de azért
tetszett neki. Furcsa volt a közönség is az eddigiekhez képest, sok idősebb ember volt és sokkal több fehér, mint
máshol. Koncert után vissza a szállodába, semmi dáridózás, döglés, mert reggel fél 8kor indultunk Durangoba, ami
jó messze van onnan.

Durangóban végre azt gondoltam, hogy nem kell majd szarakodni a pakolással, buszból ki, buszba be, ki, be és végül ki,
mert kb 100 méterre volt a színház a szállodától és ráadásul a központban, és akkor majd jól lesz időnk a koncert után
mászkálni meg beülni valahova egy jóéjt sörre valamint elfogyasztani a budapesti oltóközpont által számunkra
előírt egészségügyi tequilát. Ehelyett végül nagy erőfeszítésünkbe tellett már az is, hogy egyáltalán tudjunk venni
sört. Sehol semmi, még az Oxxo-ban (itteni Cba mondjuk) is csak alkoholmentes sört lehetett kapni, hangulatos. nyitott
teraszos, főtéri vendéglátó egységről nem is mertünk beszélni... Nagy nehezen végül sikerült valami helyet találni.
Vezetőink sem tudták megmondani, hogy miért van ilyen ínség, annyit tudtak - és most kapaszkodjatok!!! - hogy
választások alatt nem lehet sehol alkoholt kapni... valami régi hagyomány... mégis miért? Nehogy véletlenül
félreikszeljenek? Innentől a szokásos szálloda, szunya, reggeli, utazás. Ezúttal Zacatecasba.

Zacatecas pontosan olyan, mint ahogy emlékeimben élt, és mivel legutóbb itt pihenőnapunk volt, így még pontosabban tudtam
megjegyezni a város utcácskáit. Most is volt szerencsére 3-4 óránk sétálgatni. Nagyon szép város, majd mutatok képeket.
1 órás sétálgatás után be is tértünk ugyanabba az igazi helyi krimóba, ahova az előző turné alkalmával is beültünk.
Amigok vagyunk ott. A koncert mondjuk, hogy nem méltó arra, hogy megemlítsem. A többiek úgyis megteszik majd.
folyt köv, mert már megint csak rohanunk. Ottani hajnalban folytatom...
 

És Zsófi itt van velünk, ne aggódjatok!

Ha lehet, hozzafuznem Chico irasahoz, hogy a mostani hotelunk Guadalajaraban egy kicsit jobb is talan, mint a Monterrey-beli Hilton. Most usztunk, meg napoztunk egy kellemeset, mar nagyon rankfert. Most ujra telve vagyunk energiaval, es folytatodhat a turne. Ma jo koncertre szamitok.
Ott nalatok milyen az ido? Remelem mar tavaszodik!

Irjatok ti is, ha mar mi nem tudunk tul gyakran...

Eloszor is nagy-nagy elnezest kerek a csendert, eleg suru napjaink voltak!

Rengeteget utaztunk, cserebe keveset aludtunk es k koran keltunk mindig.

Valahol a monterreyi koncert elott fejeztuk be. Nagyon nagy helyen jatszottunk ott kb 400 embernek, szerintem jol. Szereny hajlekunk aznap estere egy 5 csillagos Hilton volt, rengeteg zabalassal.

Megdobbento!!! Durangoban nem lehet sehol sort venni. Ejjel a vacsi utan nagy nehezen sikerult csak egy helyet talalnunk, de nem volt igazan mexikoi hangulata.

Most Guadalajaraban vagyunk, ami ha minden igaz Mexiko 2. legnagyobb varosa csekely 5 millio lakossal. Gyorsan kell megint irnom, mert menni kell lassan a koncertre, vegre szabadteren, es elegge fizetos az internet, de majd megirom az eletunket elore es akkor csak ctrl-c ctrl-v. Turelem, turelem... Jelentkezunk hamarosan bovebben, ha lement ez a hirtelen jott nagy hajtas! 

Találtam cikkeket a veracruzi és az oaxacai koncertünkről is. Amennyire értettem, nagyon jókat írtak rólunk. Rólam például azt, hogy szinte nem is spanyolul beszélek, de azért lehet érteni. Érdekes, nekem úgy tűnt, hogy anyanyelvi a szint... :-) Mi lesz, ha kiderül, hogy inni sem tudok?

Itt vannak a cikkek, hátha érti valaki: 

az egyik   a másik  a harmadik

Most Monterreyben vagyunk, néhány óra múlva koncert, egyelőre lapítunk a hotelben, ettünk, úsztunk (40 fokos medencében).

Matehuala egy vidéki kisváros turistalátványosságok és egyebek nélkül. Ilyet is kell látni. Alig találtunk helyet, ahol ehettünk valamit. Először egy halétterembe találtunk bemenni, ahol nem vicceltek: csak hal volt. Aztán leltünk egy pizzériát. 

Ezután Szabival és Sárival bemerészkedtünk egy igazi mexikói kocsmába. (Kétszárnyú ajtó, mint a westernfilmekben, stb.) Benn aztán kiderült, hogy egyrészt senki sem akarja bántani a "gringókat", másrészt itt sem lehet dohányozni. Van itt valami rendelet? Nem erre emlékszem régről... Mindenesetre első ijedtségünkben megittunk nyolc mezcalt és egy tequilát, valamint három sört. Ahogy kell: a bácsi kihozta a poharakat, és a szemünk előtt töltötte a piát. Amíg fért a stampóba, meg még egy kicsit utána is. A fiatalok azt mondják, jóval több volt, mint fél deci. Ez annyira tetszett, hogy még kétszer megismételtük. Vécé csak a fiúk számára volt, ami azért jelzi, hogy errefelé a nők nem kocsmáznak (annyit). A fizetésnél eldöntöttem, hogy ideköltözöm: a 9 rövidért és a három sörért (Coronita, vagy ahogy itt mondják: Corona) fizettünk 150 pesót (2400 Ft).

Kérem szépen, a dolog úgy áll, hogy mindegy melyik földrészen, melyik országban van az ember, a lényeges dolgok megegyeznek. Történt ugyanis, hogy tegnap este egy kicsi városkába tévedt a megfáradt Vodku zenekar (Matehualába), ahol látnivaló hiányában, nem mentünk el múzeumba, nem néztünk templomokat, meg piramisokat, ahogy UGYE szoktunk, hanem kivételesen egy rövid séta, és vacsora után egy hamisítatlan mexikói kiskocsmába tértünk be, hogy megízleljük az istenek italát, a mezcalt, amit rövid, ám annál tartalmasabb ittlétünk alatt nagyon megszerettünk. Az első lépéshez kellet egy kis bátorság, nehogy úgy legyen, mint a filmekben...tudjátok, a csapójtón való kirepülés...:) De neeeem! Először döbbent csönd lett egy pillanatra, ahogy beléptünk, de aztán egy pillanat alatt oldott lett a hangulat, és a világ legkedvesebb vendéglátójával találtuk magunkat szembe, ahogy az lenni szokott bármerre is járunk. Elő az alkohollal a világbékéért! No gyorsan meg is kóstoltuk azt a Mezcalt, többször is (biztos, ami biztos), aztán mentünk vissza a szállodába pihizni. Elégedetten dőltem be az ágyba, hogy végre volt időnk, meg energiánk kocsmázni egy rendeset, és nem punnyadtunk be idő előtt. Ránéztem az órára: háromnegyed tizenkettőt mutatott. Tessék?! Otthon ilyenkor szoktuk elkezdeni...:)

Budapesti kocsmák figyelem! Sürgősen fel kell venni a kínálatba a mezcalt! A tequlia sehol sincs ahhoz képest, miért csak azt lehet kapni?

Nemsokára az ország második legnagyobb városában (vagy harmadik?)fogunk játszani, Monterreyben. Kicsit hűvös van...hosszúnadrágot kellett fölvenni!:D

Legyetek jók!

Két csodálatos városban volt eddig koncertünk. Mindkettő hatalmas élmény volt számomra. Veracruz lenyűgözött a levegőjével, tengerpartjával, amihez hasonló helyen sem voltam még. Remek helyszín volt ez a turné nyitókoncertjének, ami jól is sikerült. Egy nagyon szép színházban játszottunk, kb. háromnegyedéig telt meg a ház, és hát állva tapsoltak a végén. Na, ilyet sem láttam még!!! Az emberek nagyon kedvesek voltak, autogramot kértek a megvásárolt lemezek borítóira, fotózkodni kellett velük, kézfogás, ölelés, stb...

Azt hittem, hogy ezt nem lehet „überelni”, de aztán másnap megérkeztünk Oaxacába (ejtsd: Vahaka), és...Oaxacába szerelmes lettem! A város hangulata nagyon megfogott: kellemes kávézók, kocsmák, ahol mezcalt ittunk, szép terek, aranyos utcák, aranyos házakkal, gyönyörű lányokkal. És kérem szépen a színház, ahol játszottunk (merthogy itt is színházas koncertet adtunk), talán mégszebb volt, mint Veracruzban. A közönség meg volt őrülve a koncert végére! Ennyi autogramot egész életemben nem adtam, mint aznap este, és ha Veracruzban, gratuláltak, kezet fogtak, ölelgettek, akkor itt valósággal rajongtak értünk. Pl. amikor két tizenéves lánynak autogramot adtunk, egy hajszál választotta el őket a sikoltozástól, és hát...na jó ezt inkább hagyjuk!:) Nem tudom, hogy ők, vagy én voltam e nagyobb zavarban! Na jó, ők!:) Egyszóval fantasztikus volt! Jah, és hát találkoztunk egy magyar lánnyal is, aki itt él Oaxacában, mexikói (avagy indián?) párjával. Kicsi a világ!

El sem akartam nagyon jönni Oaxacából. Még megnéztük a legöregebb fát, ami a bolygónkon található (merthogy ez is itt van, mintegy 2000 éves), aztán búcsút intettünk a városnak, és útra keltünk északnak. Még útba ejtettük Monte Albánt, ahol is piramisokat csodáltunk meg, és most úton vagyunk San Juan Del Rio-ba.

2009 márc. 15. (jé, nemzeti ünnepünk van, remélem könnygázmentes...:)

Azt hiszem át kell hogy értékeljem a Hungária krt. minőségéről alkotott véleményemet. Az itteni autópályákhoz képest az olyan síma, mint egy kád víz szélcsendben. De legalább vannak és sokan. Oaxacaból San Juan del Rio városába utaztunk tegnap, útbaejtve pár jelentéktelen látványosságot, mint pl Monte Albán, ami nem mellesleg Közép-Amerika legősibb városa (kb. i. e. 6 – i. sz. 8. század), hosszú időn keresztül a zapoték elit társadalmi és politikai központja volt. És elmentünk az 5636 m magas Popocatepetl vulkán mellett is, kicsit füstölgött is.

10 óra volt az út és pocsék minőségű. Viszont végre tudtunk egy jót iddogálni éjféltől fél 3ig. Fáradtak voltunk, de nem  volt koncert ugye, úgyhogy a kreatív energiáinkat a sörözésre tudtuk koncentrálni. Már most kb 2000 képet csináltunk, úgyhogy gigantikus képnézegetős bulikat helyeznék kilátásba ezennel.

Gyertek majd sokan!

És most már nagyon szigorúan blogolásra fogom utasítani a népet...

Anyu!

Sosem mondtad, hogy nem vagyunk fehér emberek!!! Barnulok, hogy csak na!

A dimenziók sajátos görbülése miatt, ami speciálisan Mexikóra jellemző, az előző bejegyzésem és a mostani  között valójában nem 15 perc, hanem egy egész nap telt el.

Túl a második koncerten már merem állítani, hogy minket itt szeretnek, nagyon... Hatalmas színházban játszottunk, illetve abban, amiről a naplónk elejében kép is van. Majdnem tele volt és az nagyon sok embert jelent. Úgy tűnik nem tart ki a hozott cd mennyiségünk a turné végéig, úgyhogy ha valakinek jár erre mostanában ismerőse, mindenképp hozzon otthonról mondjuk ... ezret ...

Az esti dajdajozás a vacsora után megint csúfos kudarcot vallott. Nem nyújthattuk vidám túristák látványát, pedig egy gyönyörű város gyönyörű főterén pihentünk Mexikóban, ami nem mindenkinek adatik meg. 20 percig ültünk vagy néma csöndben vagy valami borzasztó fáradt humortól rángatózva, görcsösen, hiénaként kacagva. Szánalmasan nézhettünk ki.

Megyünk reggelizni.

Először is mindenkitől elnézést a kisebb kimaradásért. 2 probléma volt

1. nem makulátlan az internetellátás

2. fáradtak vagyunk cefetül

de majd most!!!

de a bejegyzést még tegnap reggel írtam

Túl vagyunk az első koncertünkön... Fene jó volt...Errefelé nagyon tudnak tapsolni és kiabálni koncerten és cd-t venni is, sok cd-t. Fürödtünk a Mexikói-öbölben, banánoztunk is. És hát, hogy szemléltessem, hogy milyen keserves életünk van nekünk itt, azt is elmesélem, hogy éjfélre végeztünk mindennel, pakolással, vacsival, szusszanással, és komolyan dolgoznunk kellett a második sör leerőszakolásával.

nem is merem leírni

reggel 6-kor indultunk, 5-kor keltünk!!!! Ismertek minket? Akkor most sajnálkoztok.
Oaxaca (vahaka) a mai állomásunk, biztos sokat látunk majd a városból azon a 2 mm-es résen át, amit a 3,5 óra alvás meg a tűző nap meghagy nekünk a szemünkből.

Veracruz összegzése részemről

El tudnék itt éldegélni. Ha nem jövünk még turnézni ide, akkor nem látok nagyon sok esélyt arra, hogy megmártózzak a Mexikói-öbölben. A főtéren volt a szállodánk, közvetlenül előtte, mellette Liszt Ferenc tér szerű teraszok, csak nem puccos, viszont az ott töltött pihik alatt óránként 70-szer kellett a "No, Gracias"-t kinyögnünk, mert minden szart ránk akartak sózni a teret ellepő utcai árusok. A szánkba nyomták az árut, evés közben is. Szivar, ruha, óra (Rolex persze), toll, hangszer, sajt, faautó, cigaretta, aszalt cuccok, női legyező, napszemüveg, táska, toronyóra lánccal, minden amire egy idióta túristának szüksége lehet. De hát könyörgöm!!! Ki akar sörözés közben 40 centis faautót venni???
Meg amúgy is! Mi itt dolgozunk! :-D De a zene korrekt volt. Voltak kék ruhás marijancsik (segíts, El Padre), fekete ruhás, lila, rózsaszín, mittudomén milyen még. Mindegyik nyomult! Gitárt nem hangolnak, csak teliholdkor.

A többiek is írnak majd, hagyok nekik is!

Buenos dias Hungria!

Elso nap - 2 szalloda - 2 zuhanyzas - 4 pakolas - 400 km buszozas - 1 tequila - 2 sor es rohadas meleg van... ekezet nincs, kepzeljetek hozza. Megyunk mindjart lubickolni a Mexikoi-obolbe, sallallllaaaa. Es ugyan nem ejtik, de ott a H (szerk.).

Izzaszto a helyzet Mexikoban, kb 28 fok van koran reggel (9-kor). Tudunk mit kezdeni a helyzetettel... Tegnap este Veracruz foteren elfogyasztottuk az elso tequilankat. finom volt. No mennem kell reggelizni. Ennyire tellett....

Adios! 

Ezer dolgom lenne még, én meg csak ülök bambán, hogy melyikhez fogjak. Nincs ehhez fogható... és már órák óta tart.

Na ezt a rövid posztot letudtam. Most már csak kilencszázkilencvenkilenc.

A szimpatikus Vodku zenekar a hétvégén megkezdte a turnéra való felkészülést: dob szétszerelése, dobozolása, erősítők elpakolása, az üresen maradt köbcentiméterek Vodku lemezekkel való kitömése, súly- és térfogat pontos mérése, stb...  Hát kérem, ha már ilyen turnénk lesz, kijelenthetjük, hogy a Vodku zenekar fontos zenekar a magyar zenei palettán, nagyon sokat nyom a latba...mintegy két-háromszáz kilót!:)

Node tényleg megyünk Mexikóba? Még mindig nehéz elhinni. Egy magamfajta embernek mindig vannak kételyei. Lehet, hogy csak átverés? Egy hatalmas összeesküvésnek vagyunk az áldozatai? A követség sem volt igazi, a vízum is hamisítvány? Mi van, ha nem is létezik Mexikó? Lehet, hogy csak a térképészek kitalációja? Miért ne? Én még nem láttam!

De hálistennek mindig kapunk nyugtató jeleket! Mint például ezt is:

http://www.sanjuandelrio.gob.mx/?p=466

Ez bizonyíték! Nem ígéret!:)

De addig is, elmegyünk hétfőn Kiendére a Pótkulcsba, iszunk még egy utolsó sört a turné előtt! Tegyétek Ti is ezt!

Ma este/éjjel, zenekarunk törzshelyén, a Jelenben összetalálkoztam egy - lassan mondhatnók - régi ismerőssel, aki kb 2 évet élt kint Mexikóban. Volt oly kedves és felhívta a figyelmemet arra, hogy Guadalajaraban, ami Jalisco állam fővárosa(tequila!!!), híresen és hírhedten gyönyörűek a nők... a legszebbek Mexikóban... Ez olyan lehet, mint nálunk Debrecen, Nyíregyháza ...

Meglássuk! 

Tegnap írtam egy sajtóközleményt a mexikói utunkról, és este elküldtem az online média jeles képviselőinek. Elég szkeptikus vagyok ilyen ügyekben, hiszen manapság, amikor a válság és Győzike uralja a 24 órás hírciklust (bár meggyőződésem, hogy a kettő ugyanaz), kit érdekelhet, hogy kilenc magyar betyár (és betyarinja) messze földre indul koncertezni. Na ehhez képest reggel ágaskodó öröm ért (cultural morning glory), mert már délelőtt 10 órára több hírportál is közölte kis írásomat. Köszönet érte a zene.hu, a dalok.hu, a Hangvető, a hirado.hu és a szifon szerkesztőségének, no és a többieknek is, akiket még nem találtam meg.

Az utóbbit én sem szeretem de szerencsére szorgosan takarítanak a repülőtereken, ezért a porallergiásoknak sem kell aggódniuk. Szóval el Padre bátyámhoz és kistücsökhöz csatlakozva én is írtam ide néhány sort, majd pedig iszom egy sört.

Nemcsak szimpatikusak vagyunk, hanem jólneveltek is, mert El Padre utasítására azonnal mi is kiírjuk magunkból a jófejségünket. Legalábbis megpróbáljuk. Legalábbis majd. Most csak mint a földrajztudomány kandidátusa jegyezném meg, hogy a 2-es számmal jelölt helyszín lesz a legizgalmasabb, de remélem hogy lehet ott gumimatracot kapni, mert nagyon nem szeretnék ilyen sokat úszni a parttól. És vannak arrafelé fehér cápák is. Vajon esznek tücsköt? Amúgy pedig apucinak (a vérszerintinek) ki lett osztva a feladat, hogy az útra gyártson nekem nagy mennyiségben rántott húst, mert a repülős koszt meg az r-port nem szeretem...

Február eleje, telefon jön (kb.): 
- Tisztelettel szeretnénk meghívni a zenekart egy rendezvényre március 3-ra. Mik lennének a feltételek?
- Köszönjük a szíves felkérést, feltételek ezek és ezek....
Még aznap este e-mail jön, telefonos felkérés részletezve. E-mail-fordultával zenekari válasz benne a feltételekkel megy.
Két hét csend.
Február 20-a körül zenekari e-mail megy:
- Tisztelettel, mi a helyzet a március 3-val, merthogy az élet zizeg, a fogaskerekek kattognak, másik meló a várólistán türelmetlenkedik...
Azonnali válasz: 
- Az a gondunk, hogy heten vannak, és kicsi a hely, lehet, hogy nem férnének be. Nem lehet ezzel valamit csinálni? 
Azonnali zenekari válasz:
- Bizony heten vagyunk, de hát hiszen ezt talán tudták, hiszen önök hívtak minket, de talán adják meg a hely paramétereit, és megmondjuk mit lehet tenni.
Válasz semmi. Még mindig semmi. Máig semmi. Majd a rendezvény programjában megjelenik egy másik meghívott zenekar.

Kedves B.I. és Cz. I.!
Nincs karikás ostorunk, nem vagyunk betyárok és nem hordunk bő gatyát (Néha semmilyet se). A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszéljük, s rajtunk kívül még több millióan értik, hogy mire gondolunk, amikor azt mondjuk: Ez meg ez, aztán voulez-vous vagy nem. Túl nehéz ez a dialektus? 

Utazunk. Március 13-án Veracruzban egy nagyjából 1000 férőhelyes színházban lépünk fel. Talán beférünk, hiszen heten vagyunk. Remélem ők is tudják, és nem lesz baj. 

Addig is: március 3-án, kedden este a kiváló Kiende trió a Budapest Jazz Clubban játszik.

Jó bulikkal búcsúzott a tél. Vagy csak a február? Mindig eltévesztem, mi mikor kezdődik, pedig minden február másodikán megnézzük az idétlen időkiget. A csütörtöki pótkulcsos koncertről viszonylag kevés emlékem maradt, mert a hernád utcai bécsiszeletben igazi törkölyt adtak. Na de viszont a Könyvtárban voltunk pénteken a kiváló Fedélzet együttessel súlyosbítva. Volt nagy tömeg, kiabálás, ropás, meg minden. Jó volt, bár a vendégzenekar frontembere (ál)arcozott, dal közben dohányzott (mondjuk, látványosan), és a csikket nem dobta a tengerbe, hanem elnyomta a fedélzeten. Szerencsére nem égett le semmi és senki. :-). Tomika viszont végigvigyorogta a bulit, és ilyenkor olyan jóóóó.... Miska is élvezte, hogy hosszú (csíptetős) pórázra van engedve, mindenki kapott a fülébe egy kis alt. Egyre kíváncsibb vagyok, mi lehet Zsófi övtáskarendszerében

Pulthoz odaférni hiú ábránd volt. Nem volt még akkora filmszakadás, hogy reggel végigtapogatva a zsebeimet ne lett volna meg mindenem. Pénteken viszont nem ittam, egyrészt lustaságból, másrészt a csütörtök miatt. Ott is felejtettem a sapkám, meg az új fényképezőgép tartozékait. Persze az anyag nem vész el, csak Árpi és Szabi gondját viseli.

Itt egy képecske, a háttérben mi vagyunk, előtérben a közönség...

Az alábbi térképvázlaton a számok az elrejtett kincsek helyét jelölik, a fekete vonal pedig a kincskereső Vodku zenekar vándorlásának útvonalát...