Február eleje, telefon jön (kb.): 
- Tisztelettel szeretnénk meghívni a zenekart egy rendezvényre március 3-ra. Mik lennének a feltételek?
- Köszönjük a szíves felkérést, feltételek ezek és ezek....
Még aznap este e-mail jön, telefonos felkérés részletezve. E-mail-fordultával zenekari válasz benne a feltételekkel megy.
Két hét csend.
Február 20-a körül zenekari e-mail megy:
- Tisztelettel, mi a helyzet a március 3-val, merthogy az élet zizeg, a fogaskerekek kattognak, másik meló a várólistán türelmetlenkedik...
Azonnali válasz: 
- Az a gondunk, hogy heten vannak, és kicsi a hely, lehet, hogy nem férnének be. Nem lehet ezzel valamit csinálni? 
Azonnali zenekari válasz:
- Bizony heten vagyunk, de hát hiszen ezt talán tudták, hiszen önök hívtak minket, de talán adják meg a hely paramétereit, és megmondjuk mit lehet tenni.
Válasz semmi. Még mindig semmi. Máig semmi. Majd a rendezvény programjában megjelenik egy másik meghívott zenekar.

Kedves B.I. és Cz. I.!
Nincs karikás ostorunk, nem vagyunk betyárok és nem hordunk bő gatyát (Néha semmilyet se). A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszéljük, s rajtunk kívül még több millióan értik, hogy mire gondolunk, amikor azt mondjuk: Ez meg ez, aztán voulez-vous vagy nem. Túl nehéz ez a dialektus? 

Utazunk. Március 13-án Veracruzban egy nagyjából 1000 férőhelyes színházban lépünk fel. Talán beférünk, hiszen heten vagyunk. Remélem ők is tudják, és nem lesz baj. 

Addig is: március 3-án, kedden este a kiváló Kiende trió a Budapest Jazz Clubban játszik.