Fura, de nekem még mindig nem megy a visszatalálás, pedig már nyolcadik napja itthon vagyunk. Tegnap este is elaludtam a tévé előtt 9-kor, aztán Ági 11-kor berángatott ágyban aludni. Aztán felébredtem, még sötét volt, mondom, dejó, nem döglöm át a napot. Kijöttem nappaliba, látom az órán 1:45, mármint hajnal. Ettem (!). Aztán olvastam 4-ig (Arthur C.Clarke: A távoli Föld dalai), aztán alaudtam a kanapén. Aztán reggel hatkor bevánszorogtam, Ági még aludt, de azért jól leszúrt - nincs mit tenni. Aztán délelőtt 11-kor nyitottam újra szemet. 8 nem fogadott hívás, egyebek. Most fél három lesz mindjárt, és fogalmam sincs, mi lesz este.

Jót nevettem is: találtam egy kritikát a farkasok és bárányokról, azt írják benne, hogy úgy nézünk a színpadon, mint egy általános iskolai kulturális seregszemle kínlódó szereplői, ugyanakkor a zene karakteres és fülbemászó...  Én büszke vagyok, hogy általános iskolásnak néznek, akármilyen kontextusban történjék is.

Elküldtem a médiának sikereink történetét, az óceánokat, sivatagokat, meg az eladott lemezek százait. Azt hittem, van hírértéke. Nos, nincs. :-) Sebaj, három hét egotúra után folytatódik a magyar gyaloggalopp. Van ennek is diszkrét bája.