Két csodálatos városban volt eddig koncertünk. Mindkettő hatalmas élmény volt számomra. Veracruz lenyűgözött a levegőjével, tengerpartjával, amihez hasonló helyen sem voltam még. Remek helyszín volt ez a turné nyitókoncertjének, ami jól is sikerült. Egy nagyon szép színházban játszottunk, kb. háromnegyedéig telt meg a ház, és hát állva tapsoltak a végén. Na, ilyet sem láttam még!!! Az emberek nagyon kedvesek voltak, autogramot kértek a megvásárolt lemezek borítóira, fotózkodni kellett velük, kézfogás, ölelés, stb...
Azt hittem, hogy ezt nem lehet „überelni”, de aztán másnap megérkeztünk Oaxacába (ejtsd: Vahaka), és...Oaxacába szerelmes lettem! A város hangulata nagyon megfogott: kellemes kávézók, kocsmák, ahol mezcalt ittunk, szép terek, aranyos utcák, aranyos házakkal, gyönyörű lányokkal. És kérem szépen a színház, ahol játszottunk (merthogy itt is színházas koncertet adtunk), talán mégszebb volt, mint Veracruzban. A közönség meg volt őrülve a koncert végére! Ennyi autogramot egész életemben nem adtam, mint aznap este, és ha Veracruzban, gratuláltak, kezet fogtak, ölelgettek, akkor itt valósággal rajongtak értünk. Pl. amikor két tizenéves lánynak autogramot adtunk, egy hajszál választotta el őket a sikoltozástól, és hát...na jó ezt inkább hagyjuk!:) Nem tudom, hogy ők, vagy én voltam e nagyobb zavarban! Na jó, ők!:) Egyszóval fantasztikus volt! Jah, és hát találkoztunk egy magyar lánnyal is, aki itt él Oaxacában, mexikói (avagy indián?) párjával. Kicsi a világ!
El sem akartam nagyon jönni Oaxacából. Még megnéztük a legöregebb fát, ami a bolygónkon található (merthogy ez is itt van, mintegy 2000 éves), aztán búcsút intettünk a városnak, és útra keltünk északnak. Még útba ejtettük Monte Albánt, ahol is piramisokat csodáltunk meg, és most úton vagyunk San Juan Del Rio-ba.
2009 márc. 15. (jé, nemzeti ünnepünk van, remélem könnygázmentes...:)
